Frekvencia (f)osztás ORTT módra
2010-03-10 09:42:10
Alig telt el pár hónap azóta, hogy az ORTT-ben az MSZP és a Fidesz lemutyizta egymásnak a két nagy, országos frekvenciát, máris újabb háttéralku körvonalazódik a regionális frekvenciák területén. Lejár ugyanis közel 120 helyi érdekeltségű rádió 12 éves koncessziója (műsorszolgáltatási szerződése), ami újabb lehetőség a két „nagypártnak”, hogy a maguk javára alakítsanak ki új hálózatokat, illetve a meglévőket saját szolgálatukba állítsák.
A Jobbik információi szerint a Sláger és a Danubius Rádió is csak akkor maradhatott volna meg, ha a bevételük egy részéből a pártközeli cégeknek is juttatnak, illetve ha ők is tovább tolják a „nagyok” szekerét. A sokkal nehezebb helyzetben lévő kisebb rádiók esetében jóval kisebb nyomásgyakorlás is elég lenne ahhoz, hogy megtörje őket a pártlobbi.
A Jobbik információi szerint a Sláger és a Danubius Rádió is csak akkor maradhatott volna meg, ha a bevételük egy részéből a pártközeli cégeknek is juttatnak, illetve ha ők is tovább tolják a „nagyok” szekerét. A sokkal nehezebb helyzetben lévő kisebb rádiók esetében jóval kisebb nyomásgyakorlás is elég lenne ahhoz, hogy megtörje őket a pártlobbi.
Jogsértő módon, az előzetes várakozásoktól eltérően az Országgyűlés utolsó ülésén mégsem választották meg az ORTT elnökét, így a médiahatóság az új Országgyűlés összeüléséig elnök nélkül működik, megkönnyítve így a pártok dolgát az újabb frekvenciamutyi ügyében. Az indoklás pedig cinikusan képmutató: mivel törvényességi mulasztásban van az ORTT, most már nincs mit tenni, még a választások előtt le kell rendezni a lejáró frekvenciák sorsát, nem engedve meg, hogy a majdani új Országgyűlés új erőviszonyait tükröző testület döntsön a kérdésben.
Az ORTT a legfontosabb, budapesti frekvenciák ügyében hoz most várhatóan „bölcs” döntést, így a Juventus, a Rádió 1, a Klub, a Roxy , a Sztár Fm, de emellett számos vidéki rádió ügyében is születik határozat. Juventus a maga, igen komoly regionális lefedettségével vagy az egyébként bizonytalan offshore hátterű Rádió 1 a szinte országos lefedettséget biztosító hálózatával, illetőleg a Roxy, a fiatalok kedvenc „trendi” rádiója nagyon értékes rádiók.
Miről is szól ez a mostani pályáztatás? Természetesen pártérdekről és a gazdasági „racionalitásról”. A Fidesz megadja a lehetőséget a „bolgáruras” Klub rádió további működéséhez, ezért cserébe – igazodva a jól bevált 70:30 arány használatához – a Lánchíd Rádióból csinálnának egy kvázi országos rádiót, több regionális frekvenciahálózatba kapcsolásával. Utóbbira egyébként az ORTT – médiatörvényt figyelmen kívül hagyó, törvényellenes – határozata ad lehetőséget, amely megszünteti a törvény által előírt 4 órás kötelező, helyi műsorgyártást a hálózati rádiók számára. Kiváltképp felháborító, hogy egy olyan kérdésben döntött a testület a nyilvánosság teljes kizárásával, amit az Országgyűlés is csak kétharmados többséggel tehetett volna meg.
Nem nehéz kitalálni, hogy miért is olyan sürgős a fent vázolt elképzelés választások előtti megvalósítása. A Jobbik Magyarországért Mozgalom már ott kopogtat az Országgyűlés ajtaján, és amikor a választásokat követően be is lép oda, akkor országgyűlési frakcióval rendelkező pártként jogában áll majd tagot delegálni a Testületbe. Márpedig a Jobbik a médiapolitika terén is fel fogja számolni a politikusbűnözést. A Fidesz és az MSZP most azt mondja, jobb ma összekapaszkodni és nyögvenyelős alkut kötni, mint megvárni a Jobbik akadékoskodó, nemzetieskedő, radikális tagját, mert még a végén megint lenne egy olyan rádió, ami nemzeti rockot, magyar zenét és talán nem az agymosott „trendi” vonalat képviselné. A rohanás éppen azért van, hogy ez ne következzék be. A Jobbik élni fog a törvény adta jogorvoslati lehetőségekkel, hogy a médiában is legyen vége a politikusbűnözök által évtizedek óta folytatott mutyizásnak.
Silhavy Máté
a Jobbik Médiapolitikai Kabinetjének elnöke
Új hozzászólás
2010. október 03. - ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK Ön melyik párt listájára fog szavazni?
15:42
15:42
Új lámpát alkottak, megszűnnek a sötét foltok Magyar Nemzet Online
15:35
15:35
Martonyi: Nincs veszélyben a közszolgálati média Magyar Nemzet Online
15:33
Hetes fogadalomtétel Csíksomlyón Gondola
16:12
Fáklyás felvonulás Bölönben - VIDEÓ Erdély Ma - RO
16:09
Nem akarják kifizetni a korábbi Madrid-edzőt a Vasluinál Mediatica.ro - RO
16:09
Gombnyomásra érkezik az idősgondozó szolgálat - VIDEÓ Erdély Ma - RO
16:09
Năstase visszavenné a hatalmat Mediatica.ro - RO
16:09
A románok Szerbiába járnak olcsóbb élelmiszerért Mediatica.ro - RO
15:22
Az LVSZ főtitkár, Younan a pakisztáni humanitárius segély koordinálására szólított fel Magyar evangélikus egyház
15:09
15:05
14:55
Támadástól tartanak az amerikai muszlimok Magyar evangélikus egyház
14:49
Elhunyt Bartosné Stiasny Éva Magyar evangélikus egyház
13:38
Mit tegyünk, ha a gyep nem elég zöld? Kert-Varázs Magazin
12:37
Hibrid Yarist készül gyártani a Toyota Alternatív Energia Hírportál
11:11
Sportcipő-újrahasznosítási program a Triatlon VB alatt Alternatív Energia Hírportál
11:00
12 melltartót nyelt le a kutya Állatbarát Webkuckó
11:00
Veszélyben a tasmán ördög Állatbarát Webkuckó
15:55
Ibrahimovic a hálón állt bosszút [origo] Sport
15:27
Egymilliárd euró fölött a Serie A összfizetése Nemzeti Sport Online
15:26
Labdarúgás: a klubok jobban beleszólnak a válogatott menetrendbe - Rummenigge Nemzeti Sport Online
15:23
15:14
Álomfizetések a Serie A-ban Sporthirado.hu
13:53
A beszéd fejlõdése Családinet.hu
13:50
Rövidlátás iskoláskorban Családinet.hu
13:49
Fontos tudnivalók a kéziszámítógépekrõl Családinet.hu
13:32
A minisztérium kiáll a gazdák mellett AgrárHírek
12:02
Mi az a hiperbárikus oxigénterápia? Alternatív Gyógymódok
17:15
Füvesítenek Nyíregyházán Szabolcs Online
16:50
Nézőpont: Kinőhető álmok Borsod online
16:40
Petíciók árvízügyben Borsod online
16:39
Négy társulat közös Bolerója Borsod online
16:35
Régen várt felújítás Újfehértón Szabolcs Online
És a zsidó hercegprimás? Református főpap?
Ezek mindenhol a "legjobbak".
És ez biztos.
Ők mondják.
http://amieveink.blog.hu/
Tehát Magyarország hadseregének vezetője két államnak is elkötelezett!!!!
Szerintem mindkettő igaz. Nem is gyűjtött annyit, és ad is belőle. Szerintem a MDF-nek is.
Akkor hol vannak a cédulák? a mi választókerületünkben a fidesz 1700 db-ot adott le (tudom, jóban vagyok a alpolgármesterrel, ő mondta nagy örömködve), azt mondta a fidesz, hogy 11.300 darabot gyűjtöttek átlagosan MINDEN választókerületben. Kérdezem, akkor hol van a "maradék" 9600 db?
a verzió: nem gyűjtött 2 millió kopogtatót a fidesz de azt hazudja.
b verzió: gyűjtött de a párt nevét üresen hagyó szavazók céduláját átadta/átadja azon pártoknak akik érdekeltek a fidesznél (LMP, SZDSZ)