Húsz esztendő mérlege: a méreg

2010-02-06 07:19:23


Ma két tucat nagyvállalat érdekei döntik el, hogy mi történik Magyarországon. Ehhez kollaboráns állam kell, amely az ő érdekeiknek megfelelően cselekszik. A globális elitek pont az itt megtelepedett külföldi tőke és a magyar állam kiszipolyozása miatt nem hagyták, hogy államcsőd legyen, ugyanakkor folyamatos a következő kormány mozgásterének tudatos szűkítése – jelentette ki lapunknak Bogár László közgazdász, egyetemi tanár. Minden szinten rosszabb a helyzet, mint volt 1989–1990-ben.
 
– Megfejtette már, hogy a magyar gazdaság miért zuhant akkorát tavaly? A csaknem hétszázalékos visszaesés a térségben párját ritkítja, s az idén is recesszióban leszünk.

– A magyarázat roppant egyszerű: a gazdaság alapvetően a kivitelre épül, az exportcikkeket pedig döntően az itt megtelepedett külföldi tőke képviselői állítják elő. Miután az euroatlanti gazdasági zóna válságba jutott, a multik hazai leányvállalatainak is beszűkült a piac. Nem lett volna ekkora a visszaesés, ha – mint Ausztriában, Csehországban vagy éppen Lengyelországban – erős belső gazdasággal rendelkeznénk. Ennek azonban se híre, se hamva.

– S ha másként fütyül a szél, s pörögnek az exportpiacok?

– Ma két tucat nagyvállalat érdekei döntik el, mi történik Magyarországon. Ehhez kollaboráns állam kell, amely az ő érdekeiknek megfele­lően cselekszik. Nincs összhangban a multiknak nyújtott, hozzávetőleg tízezermilliárd forint állami támogatás a valós teljesítménnyel. Ezt mutatja az elmúlt húsz-huszonegy év tapasztalata.

– Vagyis?

– 1989-ben alapvetően három igényt fogalmaztunk meg a külföldi tőkével szemben: gyorsítsa a gazdaság növekedését a multik jelenléte, növeljék a foglalkoztatást, s magasabb bért fizessek a munkáért.

– Mit mutat a mérleg?

– Ha összevetjük az 1968-tól 1989-ig terjedő időszakot az 1989-től 2010-ig tartóval, döbbenetes képet kapunk. Szemben a korábbi időszakkal, amikor átlag négyszázalékos volt a gazdaság növekedése, az utóbbi húsz évben csak egy. Ráadásul megszűnt egymillió munkahely, a jelenlegi átlagos százhúszezer forintos havi fizetés annyit ér „folyó áron”, mint az 1978-as 3600 forint.

– Nem túlzóak az igényeink – Bibó István fogalomkörével élve – itt, Kompországban?

– Egyáltalán nem, hiszen a hazai munkaerő a nyugati teljesítménynek már eléri a kétharmadát, jövedelmi szintje 25-30 százalékon mozog. Fillérekért dolgoztatják a magyarokat a nagyvállalatok. Hiába mutatják a jövedelmi statisztikákat, az eredmények annak tulajdoníthatók, hogy a külföldi cégek itteni menedzsereit „halálra fizetik”, így az ő béreik felfelé húzzák a kimutatásokat.

– A pénzügyi összeomlást azonban elkerültük, azért csak van abban pozitívum, hogy a külföld is érdekelt a magyarországi helyzet alakulásában. Nem így látja?

– A globális elitek pont az itt megtelepedett külföldi tőke és az állam kiszipolyozása miatt nem hagyták, hogy államcsőd legyen. Nagyon is racionális okai vannak annak, hogy a Lajtától keletre „lejt” az életszínvonal, üzemel a tőkeszivattyú. A helyzet tovább nem tartható fenn!

– Ám a multikat azért nem zsuppolhatjuk ki az országból!

– Új alkut kell kötnünk a globális tőkével. A külföldi cég azért jön ide, hogy profitot termeljen, s ez rendben is van. Közben azonban használja az értéktereinket, a munkaerőnket, infrastruktúránkat, amiért használati díj fizetésére kell kötelezni. Ezt úgy kell szabályozni, hogy ne kerülhesse ki az adózást, amit az államnak fizet, s a bért, amitől a családüzem működik. A továbbiakban nem lehet megengedni, hogy a globális hatalom hazai helytartói azzal védjék például a multiknak adott adókedvezményt, hogy muszáj nekik adni, különben továbbállnak.

– Pontosabban?

– Ha a kormány újratárgyalná a hazánkban működő multinacionális cégekkel az állami támogatásokat, abból 350-400 milliárd forintnyi költségvetési mozgástér születhetne. Évente különböző dotációk formájában átlag ezermil­liárd forintos kedvezményt nyújt a magyar költségvetés a világcégeknek. Azoknak, amelyek a tévhittel szemben alig tíz százalékát alkalmazzák az aktív magyar munkaerőnek, s alig adóznak. Ráadásul az itt keletkező összes vállalati nyereség kilencven százaléka az övék. Eközben óriási gond van a kereskedelmi bankokkal is.

– Velük mi a baj?

– A külföldi tulajdonban lévő bankok roppant keveset és nagyon előnytelenül hiteleznek a hazai vállalkozásoknak. A külföldi cégek sokkal előnyösebben és korlát nélkül jutnak forráshoz, de rajtuk keresztül – a béren és a közterhen kívül – csekély mennyiségű pénz kerül be a körforgásba. A hazai cégeket sújtó forrásszűkítés miatt szintén igen kevés pénz cirkulál a vállalatok, a háztartások és az állam háromszögében. Állandósul a feszültség, határtalan viták folynak az adó és költségvetés körül, ráadásul nő a szakadék a hazai és külföldi cégek között, eladósodik az állam és a lakosság.

– Előbb kollaboráns államot említett, de igazából nem az elittel van a probléma?

– Kétségtelen, hogy a mi elitünk volt a legfelelőtlenebb a térség elitjei közül. Pontosabban: a legkorruptabb és a legcinikusabb, a leginkább kollaboráns. Az egész rendszerváltás diktátum volt, amelyet a globális elitek lenyomtak a torkunkon.

– Ha győz a Fidesz, milyen mozgástere lesz a második Orbán-kormánynak?

– A mozgástér tudatos szűkítése folyamatosan zajlik. A globális pénzhatalmi rendszer és belső kiszolgálóik éppen azt tekintik fő feladatuknak, hogy a jövendő kormány kizárólag a „strukturális reformok” alapján, vagyis a magyar társadalom többségének minden eddiginél brutálisabb kifosztásával folytathassa tevékenységét. Tetszik, nem tetszik: hazánk kormányát jelenleg Nemzetközi Valutaalapnak hívják.

– Esélye sincs a leendő, jobboldali kor­mánynak?!

– Az egyetlen esélyt az a bátor tett jelentené, ha üzleti ajánlatot tenne a globális hatalomnak. Ha egy évtizedre csökkentik az erőforrások kiszívását, és ezzel esélyt kínálnak a társadalmi-gazdasági konszolidációra, akkor valójában jobban járnak, mert ellenkező esetben az összeomlás minden bevételüktől megfoszthatja őket. 
 
magyarhirlap.hu


További cikkek az Althír Tallózóból

Hozzászólások
Időrend:   csökkenő   növekvő 
#12banya2010-02-10 23:24:26válasz erre
Válasz kistutyi, 21665. hozzászólására:
Rákérdezek: finnugor?
#11www.magyarorszag.ma2010-02-09 05:06:17válasz erre
"BALOLDALISÁG ÉS ETIKA" - Szocialisták vagy bűnözők? - Kik a baloldali eszmeiség valódi ellenségei?
2-3 nap alatt ezrek olvasták a magyarorszag.ma legujabb Heti Jegyzetét azokról az önmagukat szocialistáknak és baloldaliaknak nevező bűnözőkről, akik az országos válság közepette milliókat-milliárdokat harácsoltak össze.
A jobb- és baloldali szavazóknak egyaránt szóló jegyzetet elsőként (némi meglepetésre) még a Munkáspárt központi lapja is közölte és a nemzeti emigráció orgánumai is átvették.
#10kistutyi2010-02-08 20:53:31válasz erre
Válasz magister, 21601. hozzászólására:Ki tudja, hogy a francia nyelv melyik nyelvcsaládhoz tartozik? Mi még úgy tanultuk, hogy a latin nyelvcsaládéhoz.

#9Isaura2010-02-07 20:18:19válasz erre
Válasz Isaura, 21612. hozzászólására:

Leszavaztak úgy néz ki Ukrajnában is.
Amerika "fő" partnere a térségben Románia lesz, de ti nyugodtan nyaljátok tovább a seggüket.
Madarat tolláról.
#8Isaura2010-02-07 00:11:58válasz erre
Válasz magister, 21610. hozzászólására:

Drága Brega, ne erőlködj. Ezt a hülye zsidó humort itt nem csipik.
Sashalom.
#7magister2010-02-06 22:10:49válasz erre
Válasz Isaura, 21603. hozzászólására: Te kis szerencsétlen, azt hogy bunkócska vagy, nem szükséges kétszer-háromszor bizonygatni. (Egy bejegyzésedből is kiderül.) A komcsi időből ugyan ragadt rád valami - lásd a bejegyzésedet -de az csak arra elég, hogy el tudd olvasni az utcanév-táblát.

#6banya2010-02-06 21:56:00válasz erre
Tetszik a hír: a nattudású maszop szakmai vitára akarna kiállni a fityesszel. A fityesz meg aszonta hogy fityisz.
Mélyen egyetértek, mert hát egy értelmes, érdembeli vitához két szakmailag felkészült fél kellene, no de hol áll ettől a maszop? Szerintem nagyon jól tették Orálék hogy le se sajnálják a vonalkódosokat.
#5Isaura2010-02-06 18:58:38válasz erre
Válasz magister, 21601. hozzászólására:

És mit tanultál még Józsikám?
#4magister2010-02-06 17:40:01válasz erre
Válasz Isaura, 21592. hozzászólására: KOLLABORÁNS (nem francia, hanem latin kifejezés) - munkatársat, együttműködőt jelent. A marxista és antifasiszta szóhasználatban az ellenséggel egyűttműködő személyt emlegették így.
Nem ártana többet olvasni, tanulni kedves Isaura.

#3kistutyi2010-02-06 10:58:16válasz erre
Válasz Kerion, 21593. hozzászólására: Ezt a témát Bogár úr , hosszabban- rövidebben mindig kifejti. Az Echon láttam, hallottam a minap a Képtelenségek c. második részében. Az elsőben a sok levélre válaszoltak ami t beirtak a TV-be. Miért van a Jobbik letiltava? volt a téma.Válasz: Az Echoban, semmilyen témát nem tiltanak le, csak mostanába nem értek rá a Jobbikkal foglalkozni, mert sok volt a dolguk.Ez az" őszinte karakán válasz."Persze ki meri itt "őszintén megmondani a véleményét a nagy nyilvánosság előtt. Vagy kirúgnak, vagy átnyergelsz. Az úgynevezett jobboldali TV-k nél mindkettőre van példa. Akinek meg van némi lelkiismerete az marad a jobboldalon, finomabban fogalmaz és tilos dolgokat nem mond ki.
Mit tehtet? Vagy lemond az újságirásról.
#2Kerion2010-02-06 09:42:56válasz erre
A kifosztónak , a rablónak nem szokás üzleti ajánlatot tenni , azt el kell zavarni , vagy pedig ha ránktámad , akkor jogos védekezés gyanánt el kell húzni a nótáját . Sőt a rablott holmit vissza kell venni tőle , és meg is kell büntetni galád cselekedetéért . Én azon vagyok , hogy mindez megtörténjen , és az igazság győzedelmeskedjen az ÉG akarata szerint .
#1Isaura2010-02-06 09:14:36válasz erre
Kozmetikázott, "árnyalt" megfogalmazások - de viszonylag nyilt beszéd.
(a kollaboráns - francia kifejezés azokra, akik együttmüködtek a fasiszta állammal. Többségüket kivégezték.)
Új hozzászólás
E-mail
Jelszó
Jelszó megerősítés
Név/becenév
E-mail
Jelszó
2010. október 03. - ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK Ön melyik párt listájára fog szavazni?
Alternatív Hírportál - szavazás LMP
Alternatív Hírportál - szavazás MDF
14:55
Támadástól tartanak az amerikai muszlimok  Magyar evangélikus egyház
14:49
Elhunyt Bartosné Stiasny Éva  Magyar evangélikus egyház
14:26
25 ezer Dávid-csillag a fejünk fölött  Magyar evangélikus egyház
14:20
13:38
12:37
Hibrid Yarist készül gyártani a Toyota  Alternatív Energia Hírportál
11:11
11:00
12 melltartót nyelt le a kutya  Állatbarát Webkuckó
11:00
Veszélyben a tasmán ördög  Állatbarát Webkuckó
13:53
A beszéd fejlõdése  Családinet.hu
13:50
12:02
Mi az a hiperbárikus oxigénterápia?  Alternatív Gyógymódok
Az oldal 0.08218 másodperc alatt töltődött be