Letépem a fejedet!
2010-01-28 06:52:56
Amint arról mai címoldalunkon hírt adunk, Tasnádi Péter ajkait hagyta el tegnap a fenti kedves mondat. A címzett Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének vezetője, akivel a kilencvenes évek gengszterkirálya még azt is közölte tegnap, hogy kutya. Azonkívül Tasnádi Péter volt olyan szíves, és toronymagasságú embereinek fenyegető közelségében nemes egyszerűséggel kifosztotta lapunk fotósát.
Tasnádinak a tegnapi helyzetben egy dologhoz lett volna joga: morgolódni. Miután a vonatkozó jogszabály nem a felvétel készítésének tényére, hanem a közzétételére vonatkozik, még ahhoz sem lett volna joga, hogy szép szóval kérje meg fotósunkat, törölje az őt megörökítő képet (ezt mellesleg kollégánk nyilvánvalóan megtette volna). Nem, Tasnádi Péternek és rikoltozó nőismerősének mindez nem volt elég. Az ő magánmítoszuk a félelem légköre, így aztán meg kell értenünk, hogy emberi hangon nem kívánnak megszólítani senkit. Vadul kell beszélni, hadonászni és fenyegetőzni kell, testi kényszert alkalmazni, esetleg sósavat öntetni egy nekik nem tetsző rokon arcába, az ő köreikben ez a módi.
Gyomorfordító ez az egész.
Én csak azt nem értem, hogy miközben Tasnádi Péternek ugyebár előrehaladott agykárosodása van, annyi esze mégis maradt, hogy valakivel vagy valakikkel különszobában sefteljen egy árverésen. Miközben minden isteni és emberi értékítélet szerint régen a rács mögött kellene elmélkednie jóról és rosszról, szabadlábon jön-megy, intézkedik, levegőzik, fenyegetőzik.
Valamire azért mégis jó volt a gengszterválogatott öregfiúk szekciójának tegnapi bemutatója. Arra tudniillik, hogy fehéren-feketén megmutatkozzon, miféle országban élünk. Egy tökéletesen impotens, gatyába tojt országban élünk, ahol sem az árverezők, sem a meghívottak pisszenni sem mernek, ha a Tasnádi family erőbemutatót tart a helyszínen. És ahol mi magunk is úgy teszünk, mintha normális lenne, hogy néhány nem túl bonyolult, A Keresztapa-trilógián szocializálódott erőember szab irányt, utat, közízlést.
Hát nem hagyjuk. A Magyar Hírlap megvédi fotósát, és a magyar nyilvánossághoz fordul. Arra kérjük a jóindulatú embereket, hogy hozzánk hasonlóan mondjanak nemet a gengsztertempóra. És bízzunk abban, hogy – ha már a mostaniak a Tasnádi-félék barátai és üzletfelei – a következő kormány és a leendő belügyminiszter majd elintézi a sorsukat. Azt rebesgeti a pesti szél, hogy akadnak – finoman szólva is – ellenérdekelt erők. Hajrá, Magyarország!
Fotósunk kálváriájához tartozik továbbá, hogy a magyar újságíró-társadalom ezúttal jelesre vizsgázott tisztességből, szolidaritásból. A Magyar Nemzet, az Index és más médiumok fotósai habozás nélkül Zsolt kollégánk segítségére sietettek. Ismét bebizonyosodott, hogy a tisztességnek nincsen színe, ideológiája. Egyszerűen arról van szó, hogy a bűnözőktől mindenki undorodik, és valószínűleg az is megfordul ilyenkor az ember fejében, hogy holnap őt is leterítheti valamilyen izzadt úriember a lipótvárosi Corleone családból.
Még egy apróság. Fotósunk memóriakártyája még mindig a rablók kezén van. Mi úriemberek vagyunk: ha Tasnádi megkér bennünket, nem közöljük a képet. De azért azt a memóriakártyát mégis vissza kellene adni, mert lopni – a Neander-völgyi ember óta – nem szép dolog. Erre a címre kérjük: Magyar Hírlap szerkesztősége, Budapest 1145, Thököly út 105–107. Fehér port ne mellékeljenek, cserébe mi sem küldünk lófejet Tasnádi ágyába.
Szentesi Zöldi László
magyarhirlap.hu
Új hozzászólás
2010. október 03. - ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK Ön melyik párt listájára fog szavazni?
15:14
15:14
Meg kell találni a közös hangot az ország jobb képéért Magyar Nemzet Online
15:11
15:11
Esély a kismamáknak, felnőttképzés: javaslatok a Széchenyi-tervhez Magyar Nemzet Online
15:07
Lába kélt a présház tetejének Magyar Nemzet Online
16:12
Fáklyás felvonulás Bölönben - VIDEÓ Erdély Ma - RO
16:09
Nem akarják kifizetni a korábbi Madrid-edzőt a Vasluinál Mediatica.ro - RO
16:09
Gombnyomásra érkezik az idősgondozó szolgálat - VIDEÓ Erdély Ma - RO
16:09
Năstase visszavenné a hatalmat Mediatica.ro - RO
16:09
A románok Szerbiába járnak olcsóbb élelmiszerért Mediatica.ro - RO
14:55
Támadástól tartanak az amerikai muszlimok Magyar evangélikus egyház
14:49
Elhunyt Bartosné Stiasny Éva Magyar evangélikus egyház
14:26
25 ezer Dávid-csillag a fejünk fölött Magyar evangélikus egyház
14:25
Támogatni kell a világiak missziós tevékenységét Magyar Kurír
14:20
Elhunyt Ritoók Pál Harangszó
13:38
Mit tegyünk, ha a gyep nem elég zöld? Kert-Varázs Magazin
12:37
Hibrid Yarist készül gyártani a Toyota Alternatív Energia Hírportál
11:11
Sportcipő-újrahasznosítási program a Triatlon VB alatt Alternatív Energia Hírportál
11:00
12 melltartót nyelt le a kutya Állatbarát Webkuckó
11:00
Veszélyben a tasmán ördög Állatbarát Webkuckó
15:09
Deák Bárdost kitolták a szőnyegről a birkózó-vébén [origo] Sport
15:08
Olasz kapus az MTK-ban SportFórum.hu
15:02
Lady Gagának öltözve ünnepelt a finn focista [origo] Sport
15:00
Újabb katasztrófa érheti a francia csapatot Focitipp.hu
14:51
Lenyúlták Rossi giroszkópikus kameráját MotoGP hírek
13:53
A beszéd fejlõdése Családinet.hu
13:50
Rövidlátás iskoláskorban Családinet.hu
13:49
Fontos tudnivalók a kéziszámítógépekrõl Családinet.hu
13:32
A minisztérium kiáll a gazdák mellett AgrárHírek
12:02
Mi az a hiperbárikus oxigénterápia? Alternatív Gyógymódok
16:40
Petíciók árvízügyben Borsod online
16:35
Régen várt felújítás Újfehértón Szabolcs Online
16:22
16:18
Kísérleti járat: az Avas kilátótól a Tiszaiig Borsod online
16:01
Önkormányzati választás 2010: Száz nap, száz hazugság Szabolcs Online
Jaj de betegek vagytok ezzel a zsidózással.
vagy Sárkány, vagy D208. Egyébként elég tisztán lát a srác. Volt a héten egy vitája a Karsaival - a nyikhaj "belvárosi ifjak" zsidó klub tette tönkre az országot, meg hitsorsos bankok - meg az öreg hülye zsidók, név szerint kiemelve Kovács úrat és a tintanyaló külügyes férgeket.
Zsigerekből gyűlölik a magyar gazdát - és elfogadnak bármilyen euro intézkedést, ha az a magyaroknak árt.
Szép nyilt beszéd - várom azt hülye Magistert, hogy mond erre is valami frappánsat.
A Karsai is aranyos volt: igaz, ami igaz - "az elvtársak" (ő nem nyiltan zsidózott) taccsra tették őt, a Gráfot - és a magyar mezőgazdaságot - hogy zsidó kézbe játszák át a magyar földet.
Akinek füle van, hallja meg.
Bocs természetesen Boross Imréről irtam.
Vén trotylik bizony, de végre azt is meg kellene nézni, hogy mit tettek a Vitya a tiu ruszki időtökben, és mit azóta! Martonyi az oroszok gatyáját lehúzta az adósság tárgyalásokon, Járai a legtisztességesebb bank ember a készletből és keresztény - parasztgyerek, Balogh Úr Torgyán "szerzeménye" nyilván a cionista "feleség" kapta utasitásba a hitsorosaitól. Márpedig az ilyen származékoknál nem számit a BM - es mult!
Körzeti doki mondja a betegének:
Legyen nyugodt, evvel akár 86-évig is elélhet!
mire az öreg: de hát és már most 86 vagyok!
doki rezignáltan:
mondtam.
A Kurucinfó, amely hírportál már annyi jó magyart lejáratott, és itt gondoljunk elsősorban a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata egykori vezetőjére, majd sorban azokra a volt gárdistákra, volt jobbikosokra, az MNA-ra, stb. akikkel ugyanezt tették - megkettőzött erővel folytatja a radikális nemzeti oldal szétverését.
Úgy látszik, annak a fórumozónak volt igaza, aki azt irta, hogy lesz itt még meglepetés áprilisig!
Kisöcsi!
Egy Gyurcsókot-Gyurcsányt hozzám, vagy a B'anyához akartál mérni?
Én is szeretlek.
Szeretnélek megérteni. Ha úgy van, ahogy te gondolod, akkor az Aranybulla miért irta elő, hogy megkülönböztető jelet kell viselniük?
Tudod, a faegérrel bazseváló vicc jutott eszembe: És tessék mondani, nincs véletlenül egy ilyen sárga facigány is raktáron?
Úgy látom, apró hibát vétettünk a kezelés során, ezen a ponton: "És most térjen magadhoz, már el is múltak a panaszai!"
Kedves Ügyfelünk! A Sancte Mágus Kft. szíves elnézését kéri e műhibáért! S egyúttal szeretnénk felajánlani kizárólag Önnek egy szenzációs távgyógyító multipackot! A csomag segítségével távol tarthatja magától a sertés- és madárinfluenzát, a kergemarhakórt, a mocsárlázat, az ebolát, kolerát, gümőkórt, álomkórt, sárgalázat és a pestist.
Mindezeket egyben - csak most, csak Önnek - hihetetlenül kedvező áron, mindössze 250.000 ft ÁFA áron kínáljuk!
Rendelje meg még ma a Sancte Mágus Kft. varázslatos csomagját!
Nem fogjuk megbánni, hogy minket választott!
Én a gyógyítás helyett a megelőzés híve vagyok: minden nap beveszem az e célra szolgáló házi fehérből a mértéktartó adagomat.
Azóta természetesen hanyagolom a rákmegelőző kedvenc vörösemet.
Híres távgyógyító vagyok, Önnek is szívesen segítek leküzdeni a bajt!
Dőljön hátra, lazítsa el magát! Lélegezzen jó mélyeket! Gondoljon Gyurcsók... ööö gyurcsányra! Képzelje el, mit tenne vele, ha kettesben lennének egy lakatlan szigeten!
És most térjen magadhoz, már el is múltak a panaszai!
(A gyógyulást köszönje meg a Teremtőnek, részemre pedig 5000 HUF összeget szíveskedjen átutalni, rózsaszín postautalványon!)
Köszönjük, hogy igénybe vette a Sancte Mágus Kft. szolgáltatását! Legyen beteg máskor is!
Nénikéd.
Banyánk H1N1-gyanús.
Egészségedre.
Hücpe
Higgyétek el, nincs értelme zsidesezni, biboldozni, mert mindenkit tettei alapján kellene megítélni, hamár itélünk.Namármost van bűnös elég aki a magyarság ellen tesz és tett, ezért megértem indulatotokat, keserűségeteket.Nézzétek az mszp szdsz köreiben és független jelmezben, hány gazember nem zsidó bűnöz, mint Kunce, Demszki.Gyurcsány, stb, stb,mennyivel különbek ezek , mint a zsidó bűnözők?Vagy a cigánybűnözésről, hát kiadja alájuk a lovat?A rengeteg lumpen aki befeküdt Hornéknak, Megyesyéknek.Vagy kik mozgatják a titkosszolgálatokat, nemcsak zsidók az értelmi szerzői a mai népirtásnak.Ettől még Csabi mocskolódása menthetetlen.
Nem olyan bonyolult képlet ez. Nézz már az öledbe - te hottentotta vagy? például.
Na húzzál sorszámot, beállhatsz a sor végére...
Csak kifelejtette a pontokat érő kulcsszavakat.
Megártott nektek a sok hó, mert megint nem a valós problémákról beszéltek, hanem societatepontosan biboldóztok.Látjátok, mindjárt megjött Csabi a Kiszből, vagy a liberális klubból és kifejtette kapitális baromságait.
Amúgy nem sül neked le a pofádról a bőr?
Vagy nem gondolkoztál hogy mit írsz le?
Mert amit írtál, annak az az értelme, hogy a magyarok mind vagy hülyék vagy bűnözők, tehát tisztességes ember itt csak ,, biboldó" - azaz zsidó van.
Ha pedig azokat kizárjuk, csak a vagy hülye vagy bűnöző magyarok maradnak.
Na takarodj a jó büdös francba, mert te vagy nagyon bunkó vagy, akire valóban nincs szüksége a magyaroknak, vagy aljas vagy - azokra meg végképp nincs. Ez ocsmányabb volt a legutolsó bragai provokátori beírástól is.
Nem tudom neked kikből állnak a ,, soraid" - de oda senki sem állna szívesen.
Az a pár kiló fityma nem igazán fog hiányozni.
"A biboldók meg mindeütt ott vannak."
Ez az. De mi keresnivalójuk van egy MAGYAR pártban? Ja, hogy "a mi kutyánk kölyke" az más?
Ezen a ponton fogjuk ismét elszabni. Nem kicsit, nagyon. Mint ahogy a MIÉP, FKgP (s részben a Fidesz) esetében is tettük egy nagy rakás sz.. biboldóval.
Bolonnd vagy te fiam mint a többi ruszki - hol vannak már az államvédelmisták mind vén trotylik!
Te meg gyanus vagy nekem mert mindenröl csak az jut az eszedbe. Csak szinházban sugtál vagy máshol is. Olyan vagy mint az Ilkei.
Vitya szavazz az mszpre 1 pont.
Véleményem szerint a Vezénylő Tábornok bandája (a Fidesz) sem megoldás: az a pártvezetés tele van volt MSZMP-tagokkal és az Állambiztonsági Szolgálat egykori embereivel.
Nem tisztem a Fideszt megvédeni, mert sok esetben nem is tudnám. De velük kapcsolatban legalább tudom, hogy mire számíthatok. És most nagyon fontos a kiszámíthatóság. S ha szavazatomat a Fidesznek adom, akkor még véletlenül sem Tompika ábrázatát látom magam előtt, hanem egy olyan országot, mely békésen gyarapodik. Orbán képes mindezt megvalósítani. Meg fogják erősíteni a rendőrséget (lényegében mellékes, hogy a maffiózó vezérletével vagy sem), nem fognak kórházakat bezárni, vasútvonalakat, kispostákat megszüntetni, talpraállítják a mezőgazdaságot, a kis- és középvállalkozásoknak is jobb lesz, ezáltal munkahelyeket fognak teremteni stb., tehát az életminőség mindenképp javulni fog. És ez a leglényegesebb. Mert nem érdekel, hogy hány hollókoszt ünnepnapot tartanak egy évben, ha nincs meg a mindennapi betevő falat.
"A Jobbik a cionista háttérhatalmak eddigi legravaszabb húzása" - írta valaki egy másik fórumon. Nekem is egyre inkább ez az érzésem. Ha igaz, akkor az eddigi legmocskosabb húzásukkal állunk szemben.
Valahogy olyan a ,, zsidózás " is mint a ,, cigányozás ".
Ha magától nem áll be a sorba, szép szóval, segítséggel, pátyolgatással nem mész semmire. Többhöz több kell alapon ha adod a kezed csuklóig - kell nekik könyékig. Ha adod könyékig - kell az egész karod. Aztán ha meg akarsz szabadulni tőlük, le kell vágni az egész karodat, és utólag már hiába bánod azt, hogy balga (befogadó nemzet ) alapon először felajánlottad a kezed csuklóig - a pokolra vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Mondom, nagyon igaza van Sancténak - tanuljunk az elmúlt eseményekből.
Ezek alapján pedig logikus, hogy ha a karunkat akarjuk megmenteni, kénytelenek vagyunk a kezünket csuklóig kérőket - moralizálgatás, mérlegelés nélkül - azonnali hatállyal eltakarítani. Utólag születhetnek okos tanulmányok lila agyaktól arról, hogy nem kellett volna és mi lett volna ha, de a karunk a helyén van, működőképes, ez a fő.
Te Asszonytárs! Nekem naggyon gyanús, hogy ez a két ,, faj " genetikailag egy tőről fakad!
Igen, csak az ilyen feltörekvő proli-zsidók kezelése nem egyszerü.
Tőlük a legegyszerübb ember is hamar eljut oda, hogy egy megoldás van, kiirtani valamennyit.
És ez ellenkezik az én vallási világképemmel.
Még Leninék találták ki, hogy micsoda tömegpusztitó fegyver buta proli zsidó kezébe hatalmat adni.
(csak megjegyzem, hogy a németek, Hitler evvel igazából nem is találkozott.)
banya , sancte! Ne törődjetek vityával , mert ez mégt societas tagnak is hülye! Előbbi hozzáröffenése 2pont, tehát egy pukkantás.Jó hogy említi ezt a horpácsi ügy is tragikus, mert nem az elhunytak az áldozatok, hanem azok a becsületes fiatalok, magyarok és köztük néhány cigányis, akikből ezek a romabünözők most csináltak gyilkost, mégha önvédelemből is.Ez legyen májustól a jogalkotó első dolga , hogy megvédje a becsületes embereket.Ja és Hagyó menthetewtlen az mszp számára, mert rávallottak Antalék.Mesterházi benne van a kakaóban.
Emböröcske nincs rászorulva a gyilokra - elég lenne tőle egy pofon, tuti hogy egy hétig a szék mellé ülnék!
Úgy gondolod, az engem a mosogató mellett elképzelő gyerek perverz kicsikét? Szerintem csak a feje fájhat időnként, hát képzeld már el hogy a fészkes fenében fogják nekem, az emberi külsővel rendelkező gilisztának a nem létező csontjait keresgélni húsz év múlva, hogy legyen mit dobálni?
Nekem gyanús ennek a temetésem utáni cécónak az emlegetése. Bevillant, hogy van ahol a cúgos cipő hozzávágása az ellenfélhez - vérig sértésnek számít.
Te - mint vallásügyi miniszterjelölt - jobban tudod, hogy melyik vallásban van ilyesmi fenyegetésként vagy sértésként? Ha van hasonló, akkor megvan Vítyenka szellemi indíttatása - és talán az ide delegáló szervezet is... No nem mintha nagyon érdekelne, de hadd bosszankodjék a kisköcsög.
. De inkább vesztettek ! Igy lettek sajátmaguk foglyai.
B'anyám - ez a gyerek szeret téged.
Már jártok?
Embörke meg feni a holobaltát a fészerben.
Ne hergeld már magadat, mert egyre alpáribb vagy.
Ami pedig Hangácson történt - nem kell csodálkozni rajta. Visszanyalt a fagyi.
Remélem ugyanilyen vehemenciával álltál ki Szögi Lajos agyonverése után, vagy most a 92 éves, félholtra vert hetesi néni mellett is!
Mi a f@szért nem húzod már el a innen a beled a fészkes p....ba te retkes?
Csak azt tudnám, hogy ez téged miért bosszant?
Esetleg ismét talált, süllyedt, magadra ismertél?
Nem akartam ,, zsidózni ", egyebek - de igen, kimondottan rájuk gondoltam. Ha nagyon magyar nemzethez tartozónak érzik magukat, és látják hogy a ,, pórnépben" fajtársaiknak köszönhetően mekkora ellenállás bontakozik ki ellenük - hát a híres nagy eszükkel félre vonulhatnának kissé, a háttérből segítve a nemzetet. Később, amikor mindenki elismeri az érdemeiket, nyugodtan sütkérezhetnének a bizalomban és dicsőségben.
De nem: Nekik ott kell nyomulniuk, minden pártban, társadalmi szervezetben, és nem elég ám a poszt! Csak vezető helyen, a tűzközeben érzik jól magukat.
Ám Sancte jól mondta: a történelemből tanulni kell, amihez eddig hozzányúltatok, az sz@rrá vált, megromlott, megbüdösödött.
No nehogymár ti csodálkozzatok azon, ha nincs bizalom felétek, siránkozzatok nap mint nap.
Úgy látszik inged - mert magadra vetted. Hát gombold is be, és húzz el a közéletből.....
Ne szärj be - ha jól viselkedsz és szépen megkérsz, te is becsókolhatsz a pukkanóba.
Noneeee!
A pukkantóshoz ragaszkodom - vagy kapsz a pofádra a mákdarálóval!
Lehetek én a legf@szább, legkarakánabb, egyenes gerincű, habtiszta becsületű, magyar nemzeti érzelmű ember a halpiacon, csak épp van néhány gyanúsnak nevezhető, támadható pont az életemben( pl. a Szerencsejáték Rt. vezére nem lehetett addig érdemeket nem szerzett mezei akárki ).
No most akkor ha valóban használni akarok magyar nemzetemnek, nem mászok ki a rivaldafénybe, nem furakodok az élére mindennek, hanem a tehetségemmel, tudásommal biztosítom a hátteret a küzdelemhez, mert tudom hogy kemény, megbízható hídfőállásra szükség van. Ha én valóban olyan nagytudású, nélkülözhetetlen valaki vagyok, akkor a későbbiekben kerülhetek még előrébb a sorban - most első a magánérdekek felett álló CÉL. Aztán ha tisztázódik minden velem kapcsolatos kétely - ott állok a vártán.
Így van, kiváló logikai meglátás.
A Jobbik azt ígérte, hogy konstruktív ellenzék lesz. Ellenkező esetben megy a süllyesztőbe. De a Fidesznek is fel kell kötnie a gatyát, mert a Jobbik frakció valószínűleg nem úgy fog viselkedni, mint anno a MIÉP (bólogató jánosok gyülekezete). A Jobbiknak hatalmas nyomást kell gyakorolnia a Fideszre, s akkor Orbánék meg fogják tenni azokat a lépéseket, melyeket most még nem mernek vagy nem akarnak. Máskülönben ők is mennek a süllyesztőbe.
Ha ilyen értelmeseket irsz, a Societas visszavonja tőled az eddig kiosztott pontot. Én meg a pukkantós jelzőt.
Látod csak rájövünk, hogy van közös nevező.Az összefogás ideje is eljön. Most nincs itt mert a pártoknak meg kell vívni a választási csatát a gyurcsányizmus leváltására.Nagy szivességet tesz aJobbik a Fidesznek, minden egyes likudozással, zsizéssel, stb, mert igy a Fidesz bekerül a centrumba, aJobbik meg olyan szavazókat is elvisz szavazni akik még sosem voltak és mszpcsalódottakat is.A kérdés az, hogy mit tesznek a választás után.Közös feladat.Elszámoltatás.Média.Közbiztonság.Határontúliak szavazójoga.Kultura-oktatás.Ha a jobbik egy konstruktiv ellenzék tud lenni, akár váltópárt is lehet a PIS lengyel mintájára.Én már régen nem egy pártban gondolkodom, hanem nemzetben.
Sok igazság van az általad leírtakban!
Véleményem szerint nem szabad mindent feketén és fehéren látni. A Jobbik, Magyarok Szövetsége, HVIM, Fidesz stb. sem ilyen. Az egyik világosszürke, a másik sötétszürke. De ugyebár mindegyikben ott van a fehér szín is, kisebb-nagyobb mértékben. Nos, a fehéret kellene mindenhonnét összeszedegetni, összeboronálni. Magyarországnak csak így lenne esélye. Mert még van esélye. Ameddig még van.
Az együttműködésre képtelen, anarchista elemeket pedig száműzni kell, de jó messzire!
Vitya neked nem osztottam lapot! Te ne lökd itt ezt a kuruc -fleto dumát, mert a Societas már nem ad egy szemernyei pontot sem a rizsádra.Kérek egy karlenditést szabó albinó módra.
Látod, így már értelmes párbeszédet is tudunk folytatni, mert megtaláltuk a közös nevezőt! Tanulniuk kellene tőlünk a jobboldali vagy jobboldalinak mondott politikusoknak. Tanulniuk kellene a történelemből is. Magyarország ugyanis mindig akkor volt a legnagyobb bajban, amikor széthúzás volt.
Én sosem tagadtam, hogy kívánatosnak tartanék egy Fidesz-Jobbik összefogást. Nagyon kívánatosnak. Mert a Fidesznek is van jobbik, s a Jobbiknak is rosszabbik oldala.
S hogy a fentiek milyen formában valósulnak meg, az nem annyira fontos. A lényeg az összefogáson van.
És biztos vagyok abban, hogy egy széles körű nemzeti összefogás esetén a pártok automatikusan meg fognak tisztulni. A káros elemek körül akkor végleg el fog fogyni a levegő.
Elmész - te Elmász!
Amúgy én nagyon bíztam a Magyarok Szövetségében is.
Tudom, hogy ők elsősorban a pártoskodásokat szeretnék kiiktatni, szerintem teljes joggal, ám reméltem hogy reálisan gondolkodva belátják - egyenlőre parlamenten kívülről nem megy, azaz egyenlőre pártok nélkül nem megy. Fájlaltam hogy nem keresték egymást a Jobbikosokkal - de a Jobbik ugye párt. Kíváncsi voltam hogyan gondolták így megoldani a problémákat?
Aztán végtelenül furcsa volt, amikor a Magyarok Szövetsége nevében megszólalók az EU választás bojkottjára szólítottak fel - mondván nem ez a megoldás, nem kell elmenni szavazni!!!!
Aztán nekem végtelenül nagy csalódás volt, amikor tavaly arról olvastam: bizony a vezetőségben jelentős posztokon náluk is már ott vannak a ,, zsidók".
Állítólag a Jobbik vezetősége környékén is jelentős posztokon ott vannak a ,, zsidók".
Most arról rebegnek a hírek, hogy a háttérben a Jobbik és a Magyarok Szövetsége megbeszéléseket folytatnak. És újra hallok olyan hangokat hogy nem is kéne elmenni szavazni.....
Nocsak?
Nekem kisembernek az lett volna a természetes, ha a Fidesz - már ha valóban nemzeti.... - nem szereti a Jobbikot, de nem köpköd rájuk olyan aljasan, ahogy tette.
Természetes lett volna, ha a Magyarok Szövetsége minimum felveszi a beszélő viszonyt a Fidesszel és a Jobbikkal - mert ugye ezek tagjai is magyarok, pártfüggetlenül.
Na sancte és Banya ! Tudtok ti értelmes mondatokat is ide firkantani,amiért a Societas egyből minuszpontokat adna.Én is úgy látom a politikai kalandorok , haszonlesők. nem zsideszezek, kajmánozok,minden pártban jelen vannak,az a kérdés hogy átlépik e a kritikus tömeget. Pont úgy llátom santce, ahogy te a Fidesz letett valamit kormányon az asztalra, persze nem a buzerás torgyán.Ugyanakkor ellenzékben gyatra teljesítményt nyújtott, mert nem tudta megvédeni a jogállamot és a benne bizó nemzeti tömeget.Ugyanakkor a Jobbikban is vannak pozitiv dolgok, a radikális igazságkeresés, kiállás a nemzeti kérdésekben, önvédelmi példamutatás, gazdasági irányok, kulturális-média megoldások, közrendvédelmi elképzelések,stb stb.És rengeteg tenniakaró bátor ember, zömében jellemes vezetők.Viszont nemtudom milyen alapon áramlanak általam ismert jellegzetes komcsi figurák is a Jobbik alapszerveibe,nem tudom mi lesz a kétes priuszu provokátorok helye egy sikeres választás után Mindenesetre , ahogy Csintalan és a neofiták, karrierlovagok a Fidesz periférián, ugy Morvai, torockai, budaházi és zagyva sem a Jobbik fokuszában a nemzeti erőket erősítik.Mégis mindent egybevetve, aztmondom el kell menni szavazni és le kell váltani ezt a tetü kormányt. Köszönöm a pontokat Societas.
Ja. A kaftánok fogják elhozni a "valódi rendszerváltást", ők adóztatják majd meg a multikat, s ők fogják megakadályozni hazánk felvásárlását, gyarmatosítását is. Kicsit sem hihető.
Nézz csak meg néhány jobbikos konferenciáról készült videofelvételt! Hány zsiráfot látsz az előadók között? Az "egyet sem" vagy "egyet" válasz helytelen, ennyit segítek!
Az nem az "...és még egymillió lépés" volt? Úgy rémlik, de nem vagyok biztos benne.
Nekem megvolt az összes, kivéve a legutolsót. Valakinek régebben kölcsön adtam, de b...ta visszahozni.
A 2002-es filmben szerepel egy kis étterem, ami valahol a Cserhát erdejének kellős közepén található. Ott ettem egyszer egy szuper "Mátyás király fatányéros" nevezetű ételt. A köret krumpli volt. Na, itt kezdődik a történelemhamisítás.
Akkor szülőházam is az "Új Gazdasági Mechanizmus" eredményeképpen jött létre, hiszen ezen időszak alatt épült. Nyers elvtárs egy szakmai zseni.
Én is éltem át "felejthetetlen" korszakot - ez az Új Gazdasági Mechanizmus volt - 65-től talán 73-ig, amikor újból kezdett erősödni az osztályharc, és munka helyett a munkaversenyeket kellett szerveznem.
Az okos zsidók harca a buta zsidók ellen - Istenem micsoda állatok voltak. (Voltak?)
Jővőre meg kellene próbálni a legnehezebb dolgot a világon.
Nélkülük boldogulni.
Igen, ez így ponros, ahogy írtad, nem emlékeztem pontosan a dátumokra.Még annyi, hogy a még másfél millió lépést olyan helyen forgatták, ami az országos kékben nincs benne, pl Gemenc.
Toroczkai László és Zagyva György Gyula közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy első fokon pert nyertek Tiszasziget önkormányzata és Bodó Imre polgármesterrel szemben egy, a Magyar Jelen című újságban megjelent ing atlanpanama-cikkel kapcsolatban.
Ugyanúgy összejátszanak a felvásárlókkal, mint az MSZP-SZDSZ
int Toroczkai László, a Magyar Jelen főszerkesztője elmondta, tavaly megjelent cikkükben elsőként foglalkoztak a tiszaszigeti ingatlanpanamának is nevezhető földeladásokkal kapcsolatban. Mint ismeretes, az önkormányzat egy Tiszaszigethez közeli területet parcelláztatott fel és értékes ített izraeli bef ektetők részére mindössze 60 millió forintért. Toroczkai László és a Jobbik is azt kifogásolja, hogy a 97 telekhez mélyen áron alul jutott hozzá a zsi dó befektető. Mivel a terület közművesítésére Tiszasziget 54 milliót költött közpénzből, így az értékesítés kapcsán mindössze 6 millió forint bevételhez jutott, viszont a befektetőcsoport rendkívül jól járt. Korábban arról is lehetett olvasni, hogy az ivóvízben gazdag terület megszerzése volt a felvásárlók célja, most már azonban egyértelműen egy tervezett kaszinóvárost emlegetett Toroczkai László is.
A bíróság első fokon és nem jogerősen a Magyar Jelen főszerkesztőjének adott igazat. Toroczkai hozzátette, hogy a cikkben a tiszaszigeti ing atlanpanama kifejezést joggal használhatta a bíróság álláspontja szerint is, hiszen bebizonyosodott, hogy az önkormányzat jelentősen ár alatt értékesítette a telkeket. A bíróság szintén nem talált kifogásolnivalót a cikkben szereplő és többször használt "Bodó-féle banda" és hasonló jelzők miatt, hiszen, mint Toroczkai fogalmazott, ezek a véleménynyilvánítás kategóriájába tartoznak. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy egy politikusnak ennél többet is el kell bírnia, őt például ennél sokkal durvább jelzőkkel is illették már.
A bíróság döntése nem jogerős, amely ellen a felperes, a tiszaszigeti önkormányzat fellebbezett. Toroczkai László többször is gyávának nevezte a polgármestert, aki nem vállalja a felelősséget és az önkormányzat mögé bújik.
Zagyva György Gyula, az 1. számú választókerület jobbikos képviselőjelöltje a sajtótájékoztatón fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a közelgő választási kampány során a Jobbik nem csak az MSZP, hanem a Fidesz földkiárusítási ügyeire is hangsúlyt fog fektetni, hiszen míg a kormánypárt országos, addig az ellenzéki párt önkormányzati szinten teszi meg ugyanezt. Zagyva György Gyula és Toroczkai László példaként Eger és a siófoki aranypart példáját hozta fel, ahol szerintük fideszes politikusok érintettek.
(Webrádió nyomán)
hát ennyit a fideszről, ugyanaz mint a maszop-szadesz csak más színben!
természetesen ez a zsi.dó érdekeket képviselő, a település vagyonát fillérekért a zsi.dóknak kiárusító Bodó Imrét indítja a fidesz, Molnár Oszkárt meg nem, na ezek a dolgok beszédesek nem a szövegelés!!!
Ha tavaly tavasszal lettek volna a választások, akkor 100%, hogy elmentem volna és a Jobbikra szavaztam volna. Méghozzá azért, mert azt hittem, hogy a Jobbik zsiráfmentes. Sajnos azóta sokminden történt, már megjelentek ott is, s egyből a legbefolyásosabb helyekre kerültek.
Az elvakult Jobbik-szimpatizánsok pedig épp oly szemellenzősek, mint azok a fideszesek, akiknek még csintalant is le lehetett nyomni a torkukon. Ha 100%-osan kajmán lenne a Jobbik, akkor is rájuk szavaznának, csak mert "szépeket mondanak". A színfalak mögé nem látnak, pedig egyre inkább az az érzésem, hogy ott teljesen más dolgok történnek, mint amit a nagyközönséggel láttatni kívánnak.
Igazad van, az is benne van a pakliban, hogy elmegyek és a Fideszre szavazok! Mert igaz, hogy ellenzékben egy nagy nulla volt a teljesítményük, de kormányon számomra bizonyítottak. Nem volt akkor sem aranykor, de valami érezhetően elkezdődött az ezredforduló tájékán. Nekem mindenesetre sokkal jobb volt akkortájt. Pénzügyileg is, de leginkább a légkör miatt. Feledhetetlen.
Éppen ezért, ha már csak kaftán és kaftán között lehet választani, akkor a fentiek miatt inkább a Fideszt választom. Valóban jobb annál, mintha el se menné(n)k.
Én azt hogy el sem megyünk, ugyanolyan rossznak tartom mintha a maszopra, mödöfre, egyebekre szavaznék. Sajnos ezek mögött még mindíg jelentős számú - nem akarom megsérteni őket, de nem tudok jobb szót rájuk - agymosott áll. Tudod az a régi beidegződésű, pártnevelt nyugdíjas, aki ugyan nem ért semmiből semmit, csak arra emlékszik hogy szavazni márpedig kötelező elmenni, és a szocialistákra kell szavazni - meg aki szépeket mond, meg aki szidja a nácikat, fasisztákat, egyebeket. Mert ugye azt hallotta egész életében, hogy azok rosszak, és hiába éhezik, fázik, de ezt mondják a tévében is.
Akkor már az is jobb, ha elmész, de a Fideszre szavazol.
Egyenlőre olyan a rendszer, hogy parlamenten kívülről szinte lehetetlen a változtatás. Én úgy látom, ha csak annyit sikerülne elérni hogy a politikusok büntetőjogi és anyagi felelősséggel tartozzanak, megfelelő számú választópolgár akarata alapján visszahívhatóak legyenek és a mentelmi jogukat eltörölnék, már jelentősen megcsappanna a vonalkódosok érdeklődése a politikusi pálya iránt.
Csak minimum ennyit szeretnék!
Bocs ! előző beirásod nem olvastam el, ami reális, ezért Societattól O! pont, azaz vissza a komcsi jelzőt.
Bravó sancte 60% mszp-szdsz! 'Na végre elárultad azt a mocskos komcsi lelkületedet. Societától 100! pont, vagyis egy náci karlendítés szabó albi módra.
Az egyik lehetőség szerint a Jobbikra fogok szavazni (40%). Ebben az esetben viszek magammal még tíz embert, akik ugyancsak oda fognak ikszeni.
A másik eshetőség, hogy el sem megyünk (60%). Még nem döntöttem ebben a témában.
Pörzse állítólagos pofozkodása pedig az én döntésemre semmiféle befolyással nem bír, hiába is erőlködnek itt egyesek.
Másfélmillió lépés Magyarországon (1979, Rockenbauer Pál)
...és még egymillió lépés (1986-87, Rockenbauer Pál)
Kerekek és lépések (1990-91, Gyenes Károly)
Szent István Vándorlás (2002, Peták István)
"A Szent István vándorlás 1938-ban a nemzeti összetartozás érzésének ébresztését kívánta elérni. E feladat soha sem érhet véget." (Peták I.)
A 2002-es sorozatban egyébként tökéletesen érzékelhető az ország akkori hangulata, és összemérhető a mostanival. Orbánék idején valóban épült, szépült a magyar vidék. Bizonyító erejű e film. Aki ennek ellentmond, az hazudik.
Ha a Pörzse - szerintem jogos - pofonja számodra a legnagyobb probléma ebben az országban - jó lehet neked. Olyan vagy mint Horngyulus: ,, Azt mondják, elmebajban szenvedek... De én nem szenvedek, élvezem minden percét..."
Nézd: az biztos hogy a Jobbikra fogok szavazni, ezt nem befolyásolják a mostani kampányhírek. Ez azonban nem jelenti azt hogy elvakult legyek - úgy látom itt legtöbben így vagyunk ezzel.
Bízzunk.
Nem az ,, ... és még egymillió lépés " - re gondoltok?
Mi nem csak a gyurcsányizmust kívánjuk leváltani. Az olyan lenne, mint halottnak a csók. Viszont, ha tavasszal jönnek Orbánék, akkor már megtettünk egy lépést előre, s ha jól szerepel a Jobbik, akkor még kettőt-hármat.
(gyurcsótány, maszop, zsidesz - 3 pont ide)
Igen, a volt fideszes kulturális miniszter, Rockenbauer Zoltán apja volt.
Szerintem Te a Szent István vándorlásra gondolsz, amit 2000-ben vagy 2001-ben forgattak (mindenképp az Orbán-kormány idején). Peták istván volt a szerkesztő, de lehet, hogy a rendező is. Valóban a 30-as években hagyományos Szent István emléktúrát kívánták ezzel újjáéleszteni. És mindez a "cionista, likudista" Fidesz idején. Akkor még voltak jó műsorok is.
Te is grillezted a sündisznót az Ocö által bitorolt balatoni üdülőben, mint a Kolompár? Aztán kiabáltad mint rendőr a Kossuth téren:Sün, sün, sün!
Hát igen. Hiába nyalta a Tv2 seggét, hiába diétázott és balettozott, csak pofán vágta cigánymaffia.
Látom isabura, hogy neked a kurucinfó a szentirás, a Societastól előbbi zsidózásod 10pontot ér.Azaz túrót.
Na, még egy Bragát se vittek sérvvel a sürgősségire.
Annak azért örülök, hogy a Braun Norbi kapott a pofájára.
A konstantinnápolyi zsidótanács válasza a pénzt kérő spanyol zsidóknak.
,,,legyetek az orvosaik, és gyilkoljátok őket."
Szép vallás.
Juci! Te lenni hülye a heti-hetesből?Előbbi agymenésed a Societaestől 5bpontot ér, vagyis szart se.
Nyilt titok, hogy Szilvási-Gyurcsány adja az ukázt a kurucnak"!!Egyértelmüen csak a Torockait és Budaházit. Zagyvát népszerüsíti, akik az Ő embereik -lsd TV székház provokáció.A Jobbik többi vezetőjét , képviselőit megpróbálják lejáratni, kompromittálni. Ezért sok jóra nemszámithat Vona sem, mert a jelöltek fikázása, őt célozza elsősorban.Az lenne a céljuk, hogy a már felépitett Jobbikot a választás előtt szétverni, elbizonytalanitani szavazóit.
Banya ! Most mit pukkantottál ide. Igen igazsad van.A kurucinafo bomlaszt lejárlat és módfeletti jólértesült rendőyrségi , titkossnzolgálati forrásokból. Na-meg TV2-őt népszerüsít, Havas professzorozik, mindig elsőjön belőle a komcsi-nyilas aljadék. Szerintem a Societas latorjai szerkesztik.
Ha nem tudod elpusztítani - állj az élére.
Férkőzz be, mérgezd meg, bomlaszd - ...
Én emlékszem, és egy Lovas cikkre reagált az ő sajátos stílusában. Mostanában agykárosodásáról híhedt a mi zsidó maffiózónk.
Azért maradhatnál a realitás talaján.Mert a Jobbik elérhet maximum 15-20%ot, amivel nem lehet kormányt váltani. Sajnos pontvadászom itt csak a Fidesz, neked zsidesz tudja leváltani a gyurcsányizmust.Opont.
Én is nagyon szeretem a másfél millió lépést, meg is van DVD-n, szoktam nézegetni, főleg azokat a részeket, ahol lakunk ( Gerecse, meg az eleje a Zemplén).Ha jól emlékszem 84-ben forgatták és a Rockenbauer csinálta. A fideszes faterja.Egyébként ez a túra az un. Szent- István túra replikája, amit valamikor a harmincas években forgattak és van egy 2005-ös verzió is. Ha jól tudom, nekem az is megvan.( Annyi minden ilyesmit felveszek, hogy már nem tudom követni.)
Bregám - inkognitóban is nagyon hülye vagy. Legközelebb elég annyit irnod, hogy éljen a cigány-magyar szervezett bűnözés, éljenek a rablógyilkosok.
(legrosszabb esetben az SZDSZ-re fog a többség gondolni - nem nagy különbség.)
Tudod, hogy nem rajongok a filmekért! Még valamikor régen leragadtam Herkules Poárónál, Serlok Holmsznál, a Brájen életénél és Jákob rabbi kalandjainál. Azóta max. a Jobbik hírpótlót kísérem figyelemmel, a virtuális dolgok nem tudnak lekötni.
Régen sem érdekelt a film. Tízévesen én már parlamenti közvetítést vagy híradót néztem rajzfilmek helyett. És el se hinnéd, hogy mi volt a kedvenc sorozatom kiskoromban. A Másfélmillió lépés Magyarországon. (Talán nem annyira hihetetlen.)
Az egyik kedvenc epizódom, amikor meglátogatnak egy idős borosgazdát. Néhány másodperc erejéig a borozásra szolgáló helység belsejét is megmutatják. És mi van ott kifüggesztve? A Szent Koronás magyar címer, jó nagy méretben. Mindez 1985 körül történik és nem vágják ki a filmből! A fő poén pedig, hogy megjelenik valami helyi pártember is, aki meleg szavakkal méltatja a bortermelő öreg munkásságát. Vajon ő is látta a címert?
"Le kell váltani ezt a Kormányt?" Le kell és le is lesz váltva.
"Ki tudja leváltani jelenleg ezt a Kormányt?" A Jobbik.
Vasárnap nálatok lesz vetítve a Matúz új filmje. Mész? Én megyek.
Ha már ilyen őszinte igényü vagy Sancte, akkor válaszolj a kérdéseimre.Le kell váltani ezt a Kormányt?Aztán : Ki tudja leváltani jelenleg ezt a Kormányt? Mielőtt túllépnél a Fideszen te kis pontvadász.
Teljesen korrekt amit írtál. Ezek -jól írta a Kövér Laci: férgek , strigák,hazaárulók.Jutalmuk nem marad el.
Én az őszinteségét nagyon becsülöm. Viszont látom a szemén, hogy ő is megcsömörlött az utóbbi években, akár csak mi. Keresi az igazságot, az igaz szót, de bárhová tekint, csak árulást, hazugságot lát. Neki csak az utóbbi időben sikerült végre túllépnie a Fideszen. Én már rég túl vagyok ezen.
De vigyázat!!! Már hárommillió koldus LUDAS MATYI áll lesen, és megvárja míg eljön az ő ideje. Most még Tasnádi Bajnai Cuslág Gyurcsány Hunvald Hagyó győztesen összezárnak, szedik fel a milkókat semmiért, és semmiznek ki mindenkit. De ne hogy aztán össze is legyenek zárva ott ahová valók!
Vitya te egy bal*** societátos ökör vagy. Amt itt összehordtál azt a népszavában olvastad, vagy a mónikashóban láttad?10pontot ad a nyakó.
Úgy gondolom Pörzse csaposlegényként vagy kukaborogatóként is megállná a helyét.Nem mintha a védelmemre szorulna....De ha csak belefingana egy mikrofonba, akkor is jellemesebb és intelligensebb ember mint vitya. Nem vitya védelmében mondva, de vityánál intelligensebbnek lenni nem túl nagy sportérték. Ez vonatkozik itt mindenkire....Felesleges versenyezni.
De igen, igaz, hogy az Echo-n nem veheti szájára szerkesztő a Jobbik nevét!Aki rendszeresen nézi az Echot, láthatja, hogy csak a betelefonálók ejthetik ki a Jobbik nevét, de abba is belefojtják a szót, vagy elterelik a témát!Csak meg kell figyelni.
Ha így sorolod a neveket és a bűnlajstromokat - én nem bánnám ha folytatnád...
Akár...
A Matúz Gábort tenném meg az MTV elnökének !
MEDVEGYEV PARANCSOT ADOTT AZ FSZB OSZTAGOKNAK
A MAFFIA VEZEREK LIKVIDÄLÄSÄRA
AUSZTRIÄBAN A MAFFIA ELLOPTA A MAGÄNNYUGDIJ PENZTÄRAK PENZET:
SZÄNDEKOSSAN A LEEHMANN ES MÄS VESZTESEGES RESZVENYEKET VÄSÄROLTAK :
TÖBB 10 MILLIÄRD EURO TÜNT EL A KÖDBEN:
JÖRG HAIDERT IS A MAFFIA GYILKOLTATTA MEG
A VOLT OSZTRÄK POLITIKUS A SZEMTANUK SZERINT NEM FOGYASZTOTT ALKOHOLT ;
DE A HOLTESTE VEREBE MAGAS ALKOHOLSZINTET ÄLLAPITOTTAK MEG:
AUTOJÄT A VW CEG MERNÖKEI VIZSGÄLTÄK ; MELYBEN MEGÄLLAPITOTTÄK;
A PHETON FEKRENDSZER KIVÄLLOAN MÜKÖDÖTT:
Ne legyetek ilyen elfogultak, mert minden hibájával együtt, még az Echo a leg nemzetibb, legjobb Tva palettán.Persze például pátyi riport Bayertől elgondolkodtató-igaza van a Pörzsének. de a ott a Éjjeli Menedék vagy a Kibeszélők, sok jó riporter, nem igaz, hogy a Jobbik indexen van.Persze a Fideszt jobban nyomják, mert csak ők tudják letolni a porondról a komcsikat.Most meg a jön vVktor stábja ezzel a Facebookkal! Hát ez röhej az Obama Kultusz! Amerikai tanácsadók.Kezdek félni. A Fidesznek elég lenne hallgani a választásokig és nem nyilatkozni baromságokat és meglenne a kéteharmad.Erre most jön ez Obamás kampány. Minusz tiz százalék.
Jellemző, hogy ezeket a tetves rendőröket simán meg tudja venni.
(Na nem ingyér - az első letartoztatásakor több mint száz millió ragadt a fiuknál - plusz áfa és ügyvédi költség.)
Akkor kezdett neki "nehéz" lenni, amikor a Novák felfogadta a Pintért, hogy nyirják ki.
Elöször akkor hallottam róla, amikor Érden puszta kézzel megfojtotta öreganyámat 200.000,-Ft tartozásért, megbizásból.
Kellett nekünk holopaci, cigányizé, másság tisztelete, rásizmus, apja f@ca, befogadó ország, pc, szalonképesség.
Sancte - te jössz.
Egyébként is ott volt az első szabadon választott parlamentben - mint vendég az MSZP frakcióban, hordta a piát meg a pénzt Péri (roma) haverjának meg a többinek! Ment a daj-daj szó szerint.Egyes rendőri vélemények szerint a Fenyőhöz is köze volt másik hazájának felkérésére, de a zsaruk mindig túloznak.